Üdvözöljük a Baranya Megyei Önkormányzati Társulás honlapján!

A következő oldalakon a Társulás tevékenységéről, aktualitásairól olvashat információkat.

Megismerheti az Ügyvivő Tanács tagjait. Bemutatkoznak munkatársaink, a hivatal dolgozói, illetve közvetlenül is elérheti őket a honlapon keresztül.

Egy színes térkép mellett mutatjuk be tagjainkat, 213 települési önkormányzatot. Ezen keresztül információkat kaphatnak róluk, illetve a településeken működő civil szervezetekről.

Folyamatosan frissülő hírek, aktualitások tárházával igyekszünk könnyíteni az érdeklődők helyzetét. A megyében lezajló, önkormányzatokat és civil szervezeteket érintő kérdéseket gyűjtjük össze, valamint itt kaphatnak felvilágosítást az aktuális pályázatokról is.

Érdekességként és tanulságok levonására közlünk a tagjaink körében megvalósult projektekről fényképekkel ellátott összefoglalókat.

Végül a látogatók rendelkezésére álló fórum és további linkajánló segítségével kívánunk hozzájárulni az Önök sikeres munkájához.

Jó böngészést kívánunk!